Amikor csend van a blogon azt jelenti, hogy sok a tennivaló és erre már nem jutott idő. A blog nem egy prioritás, de mégis úgy tartom számon mint egy kommunikálási lehetőséget, amellyel élek ha van rá időm és energiám.
Kedden Kolozsváron voltam feleségemmel és két brassai fiatallal, mivel meghívtak az ifjúsági alkalomra. Pálról beszéltem, akinek kiemeltem a megtérését és az elhívását. A mi életünkben is ilyen radikális megtérésnek kell végbemennie, ami pedig az elhívást illeti, tudnunk kell, hogy Istennek terve van a mi életünkkel is.
Nagyon tetszettek azok a beszámolók, amiket fiatalok osztottak meg több beteglátogatás következtében. Csoportokat szerveztek és egy héten át több beteg testvért de kívülállót is meglátogattak. A végkövetkeztetés pedig a klasszikus: "Szerettünk volna adni, de sokkal többet kaptunk." Jó látni, amikor a fiatalok felfedezik, hogy mekkora áldás idős emberekkel elbeszélgetni és felfedezni azt, hogy rengeteget tanulhatunk tőlük. Ezt tapasztaltam meg többször is itt Brassóban és remélem, hogy ti is tapasztaltatok meg az életetek folyamán.
Ki az, aki beteg körülötted és aki örülne egy rövid beszélgetésnek, egy kis figyelmességnek, egy ének eléneklésének és egy közös imádkozásnak? Az ő meglátogatása neked csak egy apróság, neki egy rendkívüli bátorítás és öröm! Látogasd meg!
A vasárnapi iskolásokkal mentünk el idös nénikhez,akik nem tudtak eljönni szenteste az imaházba és előadtuk nekik amit a gyülibe is.Örültek a nénik,az egyik nem sokára meghalt.Azóta is mondom a gyerekeknek,milyen jó,h akkor elmentünk,utoljára szolgálhattunk így is a néni felé.sütit meg üdítőt kaptak a gyerekek,lelkileg majd meglátszik,mennyire volt jó.
VálaszTörlés